The Grouch
+ Hana Mia Naganori (basszus, ének)
+ Chuu Satori (ritmusgitár)
+ Enya Matsuko (szólógitár)
+ Shouya Kazewa (basszus 2)
+ Youki Reitawa (dob)
„És akkor Éljen a Jrock”
Tökéletesen hétköznapi lány vagyok. Egyszerű, vidám 23 éves lány, aki szeret énekelni és mellesleg van egy japán szerte híres bandám a The Grouch és egy szavazás útján, az is kiderült, hogy én vagyok a legnépszerűbb jrock énekesnő. Bár az is igaz, hogy nincs túl sok jrock énekesnő.
Na hát már itt nem hétköznapi a dolog.
A The Grouch 3 éve alakult, az alapító tagjai én Hana Mia Naganori és Enya Matsuko a szólógitáros voltunk. Útközben csatlakozott hozzánk, Chuu Satori aki ritmusgitáros lett, Shouya Kazekitava a másik basszus, és Youki Reitawa a dobosunk.
Cseppet se zavar hogy én vagyok az egyetlen lány a bandában, igaz néha vannak női vokalistáink.
Elég mozgalmas az életem gondolhatjátok, fellépésről fellépésre, dalszöveg írás, stúdió, fotózások satöbbi.
Ami talán még furcsábbá tesz, hogy az első barátom a most the GazettE-ben játszó Uruha volt. Persze ennek már nyolc éve, azóta pedig ha egy évben egyszer találkoztunk, de akkor se volt semmi köztünk, mert vagy volt barátnője vagy csak úgy nem történt semmi.
Pár napja a kiadónk érdekes ajánlattal állt elénk:
- Srácok, nincs kedvetek a Gazette-tal játszani??
Majdnem elnevettem magam.
- Már hogy ne lenne! – vágtam rá, mielőtt a többiek megmukkanhattak volna. – De még is miről lenne szó??
- Pár napja felkeresett az ő kiadójuk, hogy egy új számhoz kéne nekik női énekes,és rád gondoltak. Valamint felajánlották, hogy a koncertjeik előtt lehetnétek elő zenekar.
- Oh… a nagy Ruki és csapata ilyet ajánl nekünk. Hűűűűha.
- De hát ez nagyszerű alkalom! – csattant fel Yukizawa, a kiadónk. – Tudod mennyi…
- Tudom, és igazad van. Elfogadjuk, ugye? – néztem a srácokra.
- Így újra láthatod Ruru – chant. – majmolt Yuki.
- Menj a picsába. – ugrottam rá.
- HANA!! – szólt rám Yukizawa.
- Bocs. – tápászkodtam fel a földről és visszaültem a székre. – Tehát elfogadjuk az ajánlatot. – mondtam és sandán Yukira pillantottam, aki már szólt volna.
- Meg ne szólalj te maki, mert lefejellek. – néztem rá.
- Ruru – chan! RURU – CHAN!!
Nem foglalkoztam Yukizawá-val és Yuki után rohantam, aki kiszaladt a szobából.
Yuki talán kicsit féltékeny Uruhára vagy nem is tudom, de állandóan szekál vele.
Pár nap múlva indultunk Tokióba, ahol épp a fiúk tartózkodtak
- Nem sokára találkozhatsz Ruru – channal. – súgta a fülembe Yuki.
- YUKI! – orroltam le, holott már tényleg izgatott voltam és fészkelődtem, énekeltem izgalmamban.
- Te tényleg izgatott vagy. – helyeselt Shou, mikor észrevette, hogy 5 percenként a tükörben nézegetem a hajam és a sminkem.
- Jó tényleg izgatott vagyok, ezt akartátok hallani?? – kiáltottam. – És igen Yuki, várom hogy találkozzak Uruhával. – öltöttem nyelvet a vigyorgó fiúra.
Hatezerszer meg is kérdeztem a fiúkat, hogy jó – e ez a fehér bőrgatya, és nem túlzás –e a Gaze rock not dead feliratú pólóm, de szerencsétlenek már bele fáradtak a sok helyeselésbe.
- Megérkeztünk senorita. – szólt hátra a sofőrünk.
- Gyerünk srácok. – rohantam a busz ajtajához és már ugrottam is volna ki ahogy szoktam, mikor rájöttem, hogy ezt a 10 centis magas sarkúba nem kéne.
- Valaki segítsen le. – nyavalyogtam. – Chuu?? – néztem rá csillogó szemekkel, mert ő mindig tök aranyos, és segít ha kell.
- Hát ha ezen múlik a jövőnk segítek. – ugrott le a buszról és segített leszállnom.
- Hát lehet hogy ezen múlik, ha az énekes kitöri a nyakát…
- Találunk másikat. – mondta gonoszan Shou és Yukira vigyorgott.
- Menjetek a picsába. – öltöttem ki a nyelvem rájuk és elindultam a szálloda felé, ahol Yukizawa szerint épp a fiúk voltak.
- Hogy tudsz ilyen gyorsan menni abban a cipőben? – loholtak utánam a fiúk.
- Mert én nő vagyok, és ügyes.
- Meg sietsz Ruru – chanhoz.
Villámokat szóró szemmel néztem Yukira.
- Szia – köszöntem vidáman a recepciósnak, aki egy fiatal fiú volt.
- Oh Hana!! El se hittem, hogy valaha is találkozni fogok veled. – ámuldozott és kezet fogtunk.
- Ugye the Gazette még mindig itt van??
- Igen még itt, és… - nézte a papírját. – Szóltak is hogy jöttök.
- Ők tudják??
- Nem, a menedzseretek volt, azt hiszem aki szólt, hogy jönni fogtok, de azt mondta ne szóljunk nekik.
- Kössz. – nyomtam egy puszit a srác arcára, aki erre elpirult.
- Ne flörtölj már, menjünk. – rángatott meg Chuu.
- Miért neked nem tetszik?? – böktem a fiúra a fejemmel, ami bevallom elég szemét dolog volt, mert tudniillik Chuu a fiúkat szereti. – Jól van bocs. – öleltem át, mikor felfedeztem a megbántottságot rajta.
- Szóval hányadikon vannak?
- A 8.-on. – csendült mögöttem egy nagyon ismerős hang.
- Kai!! – pördültem meg álltó helyemben és a nyakába ugrottam.
- Szia te japán legjobb jrock énekesnője. Olvastuk ám az újságban. – simogatta meg a fejem.
- Hát igen. – pironkodtam. – Bár nem hinném, hogy én vagyok a legjobb attól hogy, engem ismernek a legjobban.
- Dehogyis nem te vagy a legjobb. Na gyertek.
Mielőtt kinyitottuk volna a szobaajtót, beküldtem Kai-t és bekiabáltam:
- Let’s rock, baby!
Aoi hangja volt az első amit meghallottam.
Úgy robbantam be a szobába, mint az atombomba.
Aoi gitárral a kezében üldögélt a kanapén, Reita aktívan Xbox-ozott, Ruki pedig már pattant is fel, ahogy meglátott.
- Szia! – ölelt át szorosan és egyből a fenekemet markolta, de már meg se lepődtem rajta.
- Ruki chan!
Miután kiszabadultam a szorításából, adtam két puszit Aoi-nak, majd a játékba temetkezett Reitát támadtam meg.
- Szia Reita. – öleltem át a nyakát.
Szegény úgy megijedt, minta egy liter jéghideg víz ömlött volna a nyakába.
- Hana. Hát te?? Hát…
- Hát itt vagyok. – nyomtam a nyakára egy puszit, de az egyik pillanatban elvesztettem az egyensúlyom, ő pedig átrántott az ölébe.
- Héé. Azért jó lenne ha nem szaggatnád el a ruhámat. – próbáltam felülni, de visszarántott.
- Szerintem ez a bőrnadrág nem szakad olyan könnyen. – emelte fel az egyik lábam.
Kicsi ravaszság kellett, hogy kiszabaduljak az öleléséből.
- Na és hol van…
- Amott. – bökött a fejével Aoi egy ajtóra.
Nagyon halkan nyitottam ki az ajtót, de egyből észrevett.
- Hana – chan! – mosolyodott el és lerakta a gitárt.
- Szia Ruru – chan. – integettem neki.
- Na nem jössz közelebb?
Egy percig tényleg úgy éreztem, mint akinek földbe gyökeredzett a lába.
- Menjek én közelebb?? – kérdezte mosolyogva.
- Az jó lenne… mert nem tudok mozogni. – nevettem el magam és körbe néztem.
- Szia. – ölelt át.
Olyan volt újra érezni az ölelését, mint valami hideg zuhany. A víz teljesen levert, az arcom meg lángolni kezdett.
- Hogy vagy?? – lépett el tőlem.
- Öh jól. – nyögtem és próbáltam elrejteni a vörös arcom.
Kimentünk a többiekhez, akik persze egyből levették a dolgot.
- Tudod mért rossz a fehér szín, Hana – chan?? – kérdezte Ruki. – Ha a bőröd sötétebb elég hülyén nézel ki.
- Menj a… Ruki. – öltöttem ki a nyelvem és elbújtam Uruha mögé, hogy ne lássanak.
Másnap már el is kezdtük a közös munkát, írtunk egy új dalt, amit a fiúk rögtön el is kezdtek hangszerelni és együtt próbáltuk a Filth in beuty-t, amit szintén velük együtt fogok előadni.
Yukizawa és a fiúk menedzsere szinte egy hét alatt elintézni a különleges koncertet, ahol mi leszünk az elő zenekar a Gaze előtt, és amin velük is előadok két számot.
A koncert napja, sőt már az előtte lévő is maga volt a rohanás.
Még próbáltam a saját zenekarommal, próbáltam Rukiékkal, el kellett mennünk a fodrászhoz, a stylisthoz, akik megtervezték a holnapi külsőnket.
- Ez ütős lesz. – karolta át a nyakamat Reita. – Nem is tudom hallottam –e már két basszusgitárt egy színpadon. De őszintén szerintem KURVA JÓ. – mondtam miután még a koncert napján, abbahagytam velük a gyakorlást.
- Én nőt még nem hallottam így gitározni. – dicsért meg Ruki.
- Oh Ruki – san, micsoda…
- Csak azért csinálja, hogy megmarkolászhasson. – legyintett Kai.
- Mért buktattál le? – durcázott be.
- Jól van megengedem. – emeltem fel a kezem
Ami koncertünk, 6-kor kezdődött.
A rajongóknak 2 koncertért kellett egy árát fizetni, szóval szerintem egész pénztárca, rajongó barát volt a dolog.
Meg is lepődtem, hogy mennyien voltak, de azért hangulat nem volt olyan, mintha csak a mi rajongóink lettek volna.
Teljesen kimerültem már a mi koncertünk után, szóval pihentem egy kicsit míg a fiúk lejátszottak pár számot.
- Van ma egy vendégünk. – konferált be Ruki. – Ne azért annyira ne örüljetek, nem Miyavi az. De egy hasonlóan jó zenész. Egy olyan lány, akinek viszonylag nagy hang szorult a torkába és úgy játszik a gitáron, hogy olyat nőtől még nem is láttunk, de már valószínűleg ti igen. Gyere Hana – chan.
Éreztem a hangulaton, hogy kicsit nyomott lett. Tudtam, hogy most 2000 emberből 2000 féltékeny rám, amiért a fiúkkal zenélhetek, de számítottam rá.
A kezdeti fagyos fogadtatás ellenére, a zene és a plusz basszus megtette a hatását.
Sokan voltak, akik gyilkos pillantásokkal fixíroztak és talán be is szóltak, de nem hallottam.
Meghajoltam a közös számunk után, elbúcsúztam de mielőtt elhagytam volna a színpadot, kihallottam a tapsból egy tényleges sértést, ami már kicsit bántott.
Úgy tettem mintha nem történt volna semmi, de megnéztem a lány arcát.
- Jól volt Mia! – ölelt át Yuki.
Pár nappal a második koncertünk után, egyedül mentem el egy plázába barangolni.
Betévedtem egy zene boltba, ahol keserű találkozásba bonyolódtam, a kedves lánnyal, aki olyan sértőt mondott rám a koncin, de megfogadtam hogy nem leszek olyan vele, mint ő velem, de kérdőre vonom.
Pont egy Gazette cd-t nézegetett, mikor odaléptem hozzá.
- Szeretnél tőlük egyet személyesen??
Kicsit összerezzent, mikor észrevette hogy én vagyok az.
Belerakta a kosarába a cd-t és otthagyott. Meg se lepődtem a reakción, mert őszintén én is így tettem volna.
Beálltam a sorba a kasszához, ahol megszólított:
- Tényleg tudnál szerezni nekem tőlük cd-t??
Elmosolyodtam, majd hátra fordultam, de nem mondtam semmit.
- Bocs, hogy olyanokat mondtam neked. – tördelte a kezét.
- Tudom, hogy nem komolyan gondoltad. Megbeszéljük egy kávé mellett, jó? – ajánlottam fel gálánsan.
- Rendben. – bólintott elpirultan, de mosolyogva.
Megvártam míg kifizeti a cd-t, majd beültünk egy kávézóba.
- Mért állsz még szóba velem? – kérdezte kíváncsian.
- Mert tudom, hogy az a megjegyzés nem nekem szólt, hanem a féltékenységnek, amit amiatt éreztél, mert én ott lehetek velük…
- Jól látod.
- Persze, már megszoktam. Fel se veszem, mert tudom hogy 90%-ban emiatt van.
Még sokat beszélgettünk, leginkább rólam és róla.
- Találkozhatunk még vagy… - kezdte mikor elváltunk.
- Persze. – mosolyogtam. Ha van kedved, és nem tartasz túl sznobnak.
- Dehogy. - legyintett. - Akkor majd felhívlak. – köszönt el és integetve elment.
Tudom, hogy a fiúk miatt akar velem találkozni, de nem zavar, legalább boldoggá teszek egy rajongót.
2 nap múlva újra felhívott és egy cukrászdában találkoztunk.
- Hana! Mesélsz nekem a fiúkról? Hogy ismerkedtél meg velük, ilyesmik…
- Persze. De hosszú lesz.
- Én ráérek. – mosolygott.
- Hát jó. Szóval kezdjük Rukinál. Rukival már akkor találkoztam, mikor a Gaze Gaze volt. Ő teljesen olyan, mint ahogy a videókról lejön, biztos láttál már róla vidiket. Perverz és vidám kis emberke, és jó a hangja, természetesen. Mióta ismerjük egymást kicsit mindig is rám volt kattanva. De mondjuk szerintem sok lánnyal így van.
Aoiról: Aoit már 7 éve ismerem azt hiszem, még akkor találkoztunk mikor az Artiában gitározott én meg náluk vokáloztam pár hónapig. Nagyon jó haver, de semmi több. Nem mondanám hogy teljesen kerek a csávó, mert nagyon sokat hülyéskedik, de ezért szeretjük.
Láttam, hogy míg Aoi-ról beszélek, csillog a szeme.
- Csak nem ő a kedvenced? – kérdeztem huncut vigyorral.
- De. – bólintott kicsit elpirulva.
- Hol tartottam, ja most jön Reita. Reita két szó: hűvös macsó. Olyan „én vagyok a halálosan nyugodt szépfiú, mert annyira jól tudok gitározni”. Vele kicsit érdekes a kapcsolatom: halálosan nagyokat tudunk együtt ökörködni, de van köztünk valami kis vibrálás, lehet hogy pont emiatt a macsó – feelingje miatt.
- Kis vibrálás?? – kérdezte Fumie szemöldök felvonva.
- Hát khm… igen.
- Mennyire kicsi?? – kérdezte sandán vigyorogva.
- Néha kicsit nagyobb. – nevettem el magam. – Tudom, hogy konkrét dologra vagy kíváncsi.
- Hát ja. Csók?
- Is.
- Hát még mi?
- Öh, de ez csak egyszer történt meg… vagyis akkor se, mert Aoi az utolsó pillanatban ránk nyitott és onnantól…
- Onnantól már annyi, tudom.
- Na igen. Ja és Uruha.
- Hűű elpirultál. – nevetett fel.
- Ez egy hosszú történet…
- És ha én szeretném hallani??
- Akkor természetesen elmesélem.
- Akkor hajrá. – mondta és rendelt még egy kávét.
- Szóval Uruhával 8 éve találkoztam először, akkor még csak 15 voltam. Emlékszem – mondtam nosztalgikusan – az nap vesztem össze a legjobb barátnőmmel, akivel egy bevásárlóközpontban akartunk csatangolni, és én annak ellenére is elmentem, hogy összevesztünk. Szóval bevetettem magam az első manga könyvesboltba, amit megláttam és rögtön Takahasi Rumiko polcához mentem, mert ő volt a kedvencem. Már olvasgattam pár perce, mikor meg állt mellettem és levette ugyanazt a mangát, amit én is a kezemben tartottam. Ugyanazt az oldalt olvastuk, mire én bátortalanul felpillantottam a nálam egy fejjel magasabb fiúra, aki mosolyogva rám nézett, de rögtön vissza is bújtam a könyvbe. Nem voltam hozzászokva, hogy idegen fiúk mosolyognak rám, nagyon elpirultam és tovább is álltam, de figyeltem hogy mit csinál. Annyira csak rá koncentráltam, hogy észre se vettem, hogy a hentaiknál álltam meg.
Szendergésemből ő maga keltett fel:
- Nem vagy te még kicsi ehhez?
- Nem. – válaszoltam durcásan. – Te olyan nagynak hiszed magad?? – csúszott ki a számon akaratlanul és tovább álltam.
A méregtől elvadulva bementem egy ruhaüzletbe, ahová szintén bejöttek, ő és két barátja.
Nem is láttam merre megyek, csak őket figyeltem vagyis őt.
Egy kalapot próbálgattam, de azt is csak „álcaként”, mikor újra meghallottam a hangját.
- Jól áll.
Újra el futotta az arcomat a pír, mert annak ellenére, hogy annyira figyeltem már megint sikerül meglepni.
- Tényleg?? – kérdeztem elmosolyodva.
- Hát pirosban jobb lenne. – nevetett.
Így esett, hogy megvettem a piros kalapot, holott nem is akartam semmiféle kalapot venni.
Fiume végig mosolyogta a sztorit, és úgy vettem észre hogy nem untattam vele.
- Hát igen micsoda bolondság volt. – nevettem. – Azután megkérdezte van – e kedvem találkozni vele még egyszer, de akkor már a barátait nem hozza. Persze beleegyeztem. Emlékszek milyen izgatottan vártam, hogy két nap múlva újra találkozzunk, minden egyes percet megszámoltam, de akkor még nem gondoltam rá, hogy ő lesz az első barátom.
Csak elmentem nagy kedvvel és nem okozott csalódást a találkozás, majd újra találkoztunk, amikor is megkaptam életem első csókját, ami nagyon jó volt, de nagyon furán éreztem magam. Furcsálltam, hogy egy 19 éves fiú egyátalán szóba áll egy magam fajta kislánnyal, de boldogok voltunk 6 hónapig, akkor is csak a szüleim miatt lett vége. Eleinte nem volt bajuk Uruhával, de egy idő után elkezdtek félteni. Ugye ő már egy „felnőtt” ember volt, érett srác, akinek lennének bizonyos igényei, amire viszont ők engem még fiatalnak tartottak és habár tőle nem tiltottak, de a lelkemre kötötték, hogy ne engedjem magamhoz túl közel.
Felértem, hogy neki is jobb lenne, ha egy idősebb lány lenne mellette, és annak ellenére, hogy nagyon szerettük egymást szakítottunk.
- Hűű. Ez aztán a lovestory. – mondta mosolyogva Fumie.
- Hát ja, de azért megsúgom, hogy volt egy s más köztünk, a szüleim tiltása ellenére, jó tényleges szex amire vágytunk nem, mert tényleg féltem anyáéktól.
- És akkor te meg Uruha a mai napig nem…
- A mai napig nem. Pedig azóta találkoztunk vagy négyszer és semmi. Lehet, hogy ő már lezárta a dolgot magában.
A beszélgetésünk ismét hosszúra nyúlt, mint legutóbb, az időérzékemet Ruki hozta vissza.
- Merre kóricálsz már te csirke?
- Mért van valami fontos Ruki – san?
- Nem, csak már aggódunk. Tudod hány óra van??
- Nem épp. 7?
- 10. Ja és nem rég hívott a kiadó megvették a közös számunk.
- MICSODA??? – kiáltottam fel.
- Megvették igen, 2 nap múlva forgatjuk a klipet hozzá.
- Szuper. – higgadtam le kicsit. – Mindjárt otthon leszek. Csá.
- A kedves publikum aggódik értem, gondolj bele 9 aggódó férfi.
- És biztos Reita a legidegesebb.
- Biztos is. – mondtam nevetve. – Halálra aggódta magát ezóta. Figyu van kedved eljönni a klipforgatásra?? Mekkora hülyét kérdeztem, mi??
- Hát elég nagyot. Már hogy ne lenne kedvem.
- Akkor majd felhívlak, ha megtudtam hogy mikor kezdődik ilyesmik. Szia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése